menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

60 évet kellett várni, hogy színpadon láthassuk Nemes-Nagy Ágnes mesejátékát, de megérte

András Malinovkszi | január 19, 2022

[sz]Kövesdi Miklós Gábor [sz]

Idén január 3-án lett volna száz éves Nemes-Nagy Ágnes, aki 1991-ben, mindössze 69 évesen hagyott itt bennünket. Számtalan nagyszerű vers fűződik a nevéhez, legendás a plátói kapcsolata Szerb Antallal, de az én generációmnak, akik a 80-as években voltunk gyerekek, elsősorban mégis csak a Bors néni jut róla eszünkbe.
Nemes-Nagy Ágnes örökérvényűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy most 9 éves kisfiam is nagyon szereti a Bors nénit, mind a darabot, mind a hanglemezt.

Épp ezért tulajdonképpen nehezen érthető, miért kellett egészen 2022-ig várni, hogy valaki ismét színpadra állítson egy Nemes-Nagy Ágnes alkotást.

Az Aranyecset semmilyen szempontból nem hétköznapi előadás. Kezdve azzal, hogy a Zichy Szín-Műhely produkciója, amely műhelyről bevallom, én eddig nem hallottam, de biztos, hogy mostantól követni fogom a tevékenységüket.
A társulat honlapján ezt olvashatjuk:
„2014-ben alakult társulatunkat nagyratörő, céltudatos és a kultúra szolgálatára szegődött színészek és munkatársak alkotják.
Az alkotóműhely egyben kifejezési forma is számunkra. Hiszünk abban, hogy a kultúra mindenkié és terjesztésében fontos szerepünk van. Szeretnénk minőségi színházi élményt nyújtani minden korosztály számára, amely nem csak szórakoztat, de edukál is egyben.”



Nemes Nagy Ágnes 60 éve írta Az aranyecset című verses meséjét, amelynek ez az első élőszereplős színpadi feldolgozása, a közönség eddig csak könyv vagy bábelőadás formájában találkozhatott vele.
A történet szerint Szádeli, az árva szegénylegény minden vágya, hogy festő lehessen. A pusztában barangolva egy varázslótól varázslatos aranyecsetet kap. Amit azzal megfest, életre kel. Szádeli a hatalmát jóra használja: hazamegy a falujába és a szegényeknek megfesti mindazt, amiben hiányt szenvednek.
Persze egy efféle tudás nem maradhat titokban, és hamarosan szemet vet az aranyecsetre a földesúr, aki előbb hízelgéssel majd erőszakkal próbálja megszerezni a nagyhatalmú ecsetet.
Szádeli természetesen kivágja magát a bajból az ecsettel, és megleckézteti a kapzsi arisztokratát, sőt, később a telhetetlen császárt is, és immár diadalmasan térhet haza kicsiny falujába.
Léner András rendező egyszerű, mégis fantáziadús, „több funkciós” díszletbe helyezte el a történetet, amely egy óriási iránytűt formál.

Ide-oda forogva változik át kastéllyá, hajóvá, sőt, ha kell, vetítővászonná.

Az összes szerepet hárman alakítják. A főszereplő, Szádeli alakját Illés Dániel kelti életre, akit korábban a Budaörsi Játékszínben láthattunk sokféle szerepben. Nagyon jól áll neki a szegénylegény figurája, a mesebeli legkisebb fiú archetípusa – még akkor is, ha a darabban egyke.
Az összes többi szerepet Fekete Linda és László G. Attila jeleníti meg.
Attila 2013-ig a Nemzet Színház tagja volt, megjárta Új-Zélandot, azután haza jött és szabadúszóként dolgozik. Színpadi szerepei mellett láthattuk például a Munkaügyekben, a Tóth Jánosban, A tanárban vagy a Drága örökösökben. Bravúrosan változik át öregemberből császárrá, csalóból földesúrrá.
Fekete Linda számtalan tévéműsorban és filmben felbukkant már kisebb-nagyobb szerepekben, de láthattuk a Megasztárban is. A legtöbb nézőnek azonban Tímár Péter Casting minden című filmjéből lehet ismerős. Igazán változatos színészi eszközkészlettel varázsol elénk anyókát, madarat, halat, hercegnőt vagy épp császári testőrt.
Az élményt Szitha Miklós fantáziadús zenéje teszi teljessé.
Ami legjobban magával ragadott az előadásban, az az ingergazdagság. Manapság a gyerekelőadások igen sok esetben azon versengenek, ki tudja minél tökéletesebben színpadra vinni a rajzfilmek színes-szagos világát, amely szórakoztató, de semmit nem bíz a befogadóra.
Léner András az ötletes szcenikai és hangi megoldások rendkívül széles tárházával dolgozik, mindig új és új „feladat” elé állítva a nézőket,

igazi intellektuális élménnyé varázsolva az előadást kicsiknek és nagyoknak.

A rendező ebben kitűnő partnerekre talál a színészekben.



Talán csak egy negatívumot tudnék említeni, a hangosítást. Valahogy nem sikerült megoldani, hogy a színészek beszédét nagyjából egyformán halljuk, Fekete Linda egy-egy mondatánál hegyezni kellett a fülünket, pedig a harmadik sorban ültünk. Igaz, László G. Attila egy-egy hangosabb megnyilvánulásnál viszont szinte megsüketültünk, lehet, ezért nem hallottuk utána elég jól a többieket.
De ez gyermekbetegség, minden előadásnál előfordul hasonló, biztos vagyok benne, hogy menet közben megtörténnek majd a szükséges finomhangolások.
Mindenkinek ajánlom, akinek még van igénye a tartalmas szórakozásra, és szeretné élményekben gazdag egy órával meglepni gyermekét, vagy épp saját magát.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa – Zichy Szín-Műhely

Written by András Malinovkszi