menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

„Azért élünk, hogy éljünk, nem azért, hogy túléljünk” – Lugosi Dániel dalpremier

András Malinovkszi | szeptember 24, 2020

[sz]Fotó: Horpáczi Dávid[sz]

Harmadik szólódalával jelentkezik Lugosi Dániel, aki Polytrip nevű zenekara, illetve Takács Vilkóval közös Nirvana tribute bandája mellett kezdett el egyedül is alkotni.

Az alábbiakban saját szavaival meséli el, miért fontos neki a szólóprojekt is a fentiek mellett, és mi ihlette az Űrbe mászni című számot.

[kapcsolodo]most-mar-ismerem-a-szinpad-osszes-sarkat-interju-a-wellhello-egykori-hangmernokevel-lugosi-daniellel/[kapcsolodo]

A szólóprojektről

“Egész életemben kísérletező típus voltam, színészkedtem (Pál utcai fiúk, Feketerigó, Madách színház), táncoltam, voltam rendszermérnök és hangtechnikus (Wellhello, Jetlag, Green Day, Bob Geldof), voltak kisebb zenekaraim, voltam Mikulás szellemi sérült gyerekek óvodájában és dolgoztam internetkávézóban is. Mondjuk utóbbiban csak kétszer.

Mindig is volt indíttatásom magyar szöveget, verset írni, és ez párosítottam azzal, hogy majdnem minden héten eszembe jut egy dallam, egy vízió, egy kép, amiről úgy érzem, hogy ki tudnám fejezni zeneileg. Szeretek belevágni az ismeretlenbe, és kreálni valamit, ami által új tudást, tapasztalatot szerezhetek.

Innen jön az, hogy a saját titkos dolgaimat zenekartól függetlenül, egyedül csináljam meg, a kísérletezés fázisaitól kezdve a kivitelezésig. Igazából a célom az, hogy a hallgatókból előcsalogassam azt, amiről nem mernek beszélgetni, vagy ami miatt furcsának és kívülállónak érzik magukat. Szerintem mindenkiben motoszkálnak filozofikus, mély, titkos dolgok, amiket ritkán vállalnak fel akár saját maguk, akár mások előtt.

Szerintem az érzékenység és az őszinteség segíthet önreflexiót gyakorolni, és ebben segít az, ha a saját érzéseinek, gondolatainkat visszahalljuk más szájából, és felismerjük, hogy nem vagyunk azokkal egyedül.

Nem akarok ezzel senkinek semmit megmondani, csak adok egy opciót a kezébe, hogy magára formálhassa, ha akarja. Szeretnék mindenkihez szólni, de mindenki válogassa ki a zenémből azt, ami számára ad valami többletet.
A Polytripben, és a Nirvana emlékműsorban kiőrültködöm magam, feszegetem a határokat, meglepetést akarok okozni és megdöbbenteni az embereket.

Ez a szólóprojektnél annyiban változik, hogy egy befogadhatóbb, kellemesebb zenei kanapéba ültetem a hallgatókat, de a szövegekkel olyan témákat feszegetek, amik olykor kívül esnek a komfort zónán. Szóba kerülhet az, amiről eddig hallgattunk, vagy ami kényelmetlen. Ehhez pedig szerintem a magyar nyelv a legalkalmasabb a világon a gazdagsága miatt.

A dolog magánya és különlegessége egyben, hogy mindent én csinálok teljesen egyedül, legyen szó zeneszerzésről, szövegírásról, felvételről, a hangszerek feljátszásáról, keverésről, videoklip rendezésről és készítésről. Azért választottam ezt, mert a szólóprojektemnél minden egyszerre és egyben jelenik meg a fejemben: amikor kitalálom a basszust, már hallom a dobokat, és látom magam előtt a klipet. Éppen ezért egyedül tudom úgy megvalósítani, hogy teljesen én legyek a végeredmény.

Szeretnék itthon bekerülni a vérkeringésre ezzel a projektemmel is, akusztikus esteket adni egyedül, vagy akár nagy zenekarral.”

A dalról

“Ez a szám is kimondatlan, bennünk ragadt dolgokat fogalmaz meg, többféle látszólag különböző, mégis egy irányba mutató szituációkon keresztül. Pont akkor írtam, amikor elbizonytalanodtam azt illetően, hogy van-e értelme a zenémnek, komolyan szabad-e vennem magamat.

Az alapvető kérdése, hogy megérdemeljük-e, amit kapunk vagy elvesztünk az életben. Hogy van-e értelme bármibe belekezdeni egy vagy több kudarc után. A megoldás mindig az, hogy igen és akármennyire is rossz lesz még, nekünk az a feladatunk és azért élünk, hogy éljünk, nem azért, hogy túléljünk. Nem védekezni kell az élet ellen, hanem kitölteni magunkkal úgy, hogy jó legyen.

Nem ragaszkodhatunk azokhoz a dolgokhoz, amik bántottak bennünket, akár egy ember, akár egy haláleset, akár egy félresikerült állásinterjú.

[next]

Nem mondanám egy vidám számnak, mert attól függetlenül, hogy feloldja a refrén az embert, semmi boldog nincs benne. Inkább szemfelnyitásnak szánom.

Bármennyire is úgy éreztem, ez a szám sosem íródik meg és magamban tartom, mert nem kell majd senkinek, úgy döntöttem, csakazértis megcsinálom, és meg fogom mutatni mindenkinek. Most már nem félek és itt van. És jön a többi is :)”

Ölveti Matyi, a közreműködő

“Amikor a szám már teljesen kész volt, szerettem volna feldobni egy plusz hangszerrel, ami különleges szerepet kap. Emiatt kértem meg a Szabó Balázs Bandájából ismert Ölveti Mátyás barátomat, hogy készítsen valami egyszerre szomorú és felemelő témát csellón.

Hozzá kell tenni, hogy Matyi hangszere egy több száz éves, nagyon ritka darab, ez ad egyfajta plusz misztikumot a dalnak.

Mikor átmentem Matyihoz, egyikünk sem tudta, mit fogunk felvenni, nem volt előre kitalált téma. Annyit kértem tőle, hogy csellózzon úgy, mint amikor egy párja vesztett állat sír. Mint amikor a delfinek kommunikálnak a víz alatt.

Legyen benne félelem, teremtsen drámai légkört, de legyen meg benne a feloldás is. Így alakult, hogy a versszakok alatt az elkeseredett, téma nélküli zajkeltés hallható, a refrén viszont életigenlő és megoldást kínál. Szerettem volna, hogy ez a szomorúság igazi „magyar ízű” legyen, így 2-3 Unicum után kész is voltunk a felvételekkel.”

Dani Instagram-oldala ITT, hivatalos Facebookja pedig itt érhető el:

Written by András Malinovkszi