menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

“És akkor mi van?” – Almási Kitti szerint sokszor ez a kérdés kell ahhoz, hogy merjünk bátrak lenni

András Malinovkszi | június 2, 2021


[sz]Malinovszki András[sz]

– Mit jelent ma, 2021-ben, a mi társadalmunkban bátran élni?

– Én bátorságnak azt nevezném, amikor a félelmeinknél erősebbé válik bennünk a tettvágy, és valóban cselekszünk. Ez nem összekeverendő a vakmerőséggel, az veszélyezteti az ember épségét. Én a mindennapi szorongásainkkal foglalkozom, így

a bátorság az én olvasatomban az a fajta életmód, amiben minél inkább törekszünk arra, hogy felvállaljuk magunkat úgy, ahogy vagyunk.

Ez jelentheti akár az érzéseink – meghatódottság, vonzalom, szeretet – kifejezését, egy konfliktus vagy egy nehéz érzés felvállalását. Minél több kijózanító tükörbe tudunk belenézni, és minél inkább önazonosan tudunk élni, annál inkább bátornak gondolhatjuk magunk.

– Valóban bátorság ma ennyire felvállalni magunkat?

– Igen, mert a környezet visszajelzése, a társadalmi elvárások, az elutasítástól való félelmünk nagyon erősen befolyásolnak, leblokkolnak. Visszafognak minket, és inkább arrafelé tolnak, hogy az érzéseinket ne úgy mutassuk meg, ahogyan vannak, hanem egy drasztikus cenzúra után. Tulajdonképpen ahhoz, hogy az ember önazonosan azt vállalja, ahogy ő gondolkozik és érez, tényleg szembe kell néznie azzal, hogy ezt annak ellenére teszi, hogy nem mindenki fog hozzá tapsolni.

– Egyénenként mennyire különböző, hogy mit tartunk bátorságnak, önmagunk felvállalásának?

– Elképesztő eltérések vannak. Könyvem, a Bátran élni kapcsán is számtalanszor mondtam, hogy pont olyan az eltérés az egyes emberek “bátorságai” között, mint például abban, hogy egy párkapcsolatban mi számít bántásnak, itt is hatalmas a mozgástér. Szerveztem már önismereti táborokat, ahol bátorságpróbákat csináltunk. Van, akinek az a bátorság, hogy egyáltalán elmondja a nevét mindenki előtt hangosan, mert esetleg már ez messze meghaladja azt a szintet, amit megszokott.

Sőt valakinek azt jelenti, hogy egyáltalán eljön egy ilyen táborba, több ember közé, és vállalja, hogy végigüli, akár anélkül, hogy megszólalna. Van, aki pedig eljut odáig, hogy a legtitkosabb kérdéseiről beszéljen, vagy egy énekes-táncos produkciót bemutasson mindenkinek. Az sem könnyű, hogy valaki élete egy nehéz szakaszáról meséljen, esetleg felvállalja a szexuális orientációját, vagy bármi olyasmit, ami alapján számíthat arra, hogy nem egyöntetűen pozitív lesz a reakció.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Almási Kitti (@almasi.kitti) által megosztott bejegyzés

– Van arra valamilyen praktika, hogy hogyan vállaljuk fel magunkat, mindennapi félelmünket, szorongásunkat leküzdve? Ez nem egy eleve elrendeltetett dolog, hogy valaki ebben bátrabb, valaki visszahúzódóbb?

– Én abban nem hiszek, hogy ez ennyire determinálva lenne. Inkább azt érdemes megvizsgálni, hogy mi van az előtérben és a háttérben. Mi általában azzal dolgozunk, hogy mik azok a háttérben lévő tartalékok, amik segíthetik az illetőt. Azt gondolom, ami kőbe van vésve, az sokszor az, hogy a mozgástér nem tágítható a végtelenig. Akármeddig tréningezi magát valaki, akármilyen terápiára jár, van egy határ. De azon belül mindenképpen lehetséges a maximumot kihozni. Az úgynevezett általános praktikáktól vagy tanácsoktól általában nekünk a szakmámban feláll a hátunkon a szőr. De a könyvem alcíme – amit én eredetileg címnek szerettem volna – ez: És akkor mi van? Ez tulajdonképpen az abban bemutatott úgynevezett praktika vicces összefoglalása.

Közelítsük meg kognitív módon a kérdést, azaz: hogyan gondolkozunk magunkról, másokról vagy a világ működéséről, egyes történésekről? Konkrétabban nézve: például mi veszély rejlik abban, hogy megszólaljak mások előtt? Van egy képünk magunkról és arról is, hogy mások hogyan fognak tekinteni ránk, és ebben rengeteg torzítás van.

A legtöbb gátat az okozza bennünk, hogy egy katasztrófát képzelünk el következményképp – ezt úgy is hívjuk, hogy katasztrófagondolat.

Tehát „ha valami valamilyen módon fog történni, akkor biztos, hogy az a bizonyos rettenetes dolog fog előállni”.

Például éneklek mások előtt, és hamis – itt megjelenik az „összeomlik a világ”-gondolat. És nekünk ezt kell megkérdőjeleznünk. Azt is, hogy ez egy reális következmény-e, biztos-e, hogy mások kiröhögnek, furcsán néznek majd rám? Erre a hétköznapok szintjén szinte kivétel nélkül azt a választ fogjuk adni, hogy azért ez nem annyira durva, mint amennyire az adott pillanatban rettegünk tőle. Erre vonatkozik az „És akkor mi van?” kérdés. Mi van, ha nem merek megszólalni? Mi van, ha dadogok? „És akkor mi van?” Itt szoktak jönni a torzítások, hogy „az emberek ezt fogják gondolni vagy azt fogják mondani rólam”.

De fel kell tenni a kérdést, hogy honnan vesszük ezt? Mekkora a realitása? Láttunk már olyat, akivel konkrétan ez a „katasztrófa” megtörtént? És olyat esetleg láttunk-e, aki túlélt egy hasonlót, és minden további nélkül túltette magát rajta? Afelé kell tehát vinni az embert, hogy rádöbbenjen arra, hogy ezek mennyire eltúlzott következtetések, kicsiből nagyot csinálnak, katasztrofizálnak. Ezeket a hétköznapi félelmeket érdemes kicsit megkapirgálni, hogy egyáltalán mennyire reálisak.

– A Momentán Társulat rögtönzésen alapuló előadásai alkalmasak arra, hogy segítsenek feldolgozni ezeket a szorongással és bátorsággal kapcsolatos kérdéseket?

– Ez a forma azért fantasztikus, mert amiről beszélek, azt azonnal meg is jelenítik. Többféle módszerrel dolgozunk, de van olyan is, amikor feldobnak egy jelenetet, és azt mondják, hogy ha valahol máshogy csinálnám, csengessek közben. Én pedig csengetek, és mondok egy ötletet, ami egy másik perspektívát világíthat meg. Így rá tudunk látni arra, hogy hogyan lehet átfordítani egy-egy helyzetet. Nyilván mindenkire vonatkozó megoldást nem fogunk tudni kínálni, de mindenképpen kapnak a nézők egy ízelítőt, belelátnak egy-egy folyamatba, átfordulásba, hogy hogyan lehet egy ilyen esetben más oldalról rátekinteni egy helyzetre.

Meghallgatnád Almási Kitti gondolatait élőben is? Akkor ott a helyed a Momentán Imprószigeten!

Improvizációs színházi előadásokkal, sport- és családi programokkal, workshopokkal és mini fenntarthatósági vásárral indítja a nyári fesztiválszezont Budapesten a Momentán Társulat 2021. június 11-13-a között. A Momentán Imprósziget először kerül megrendezésre a Margitszigeten, a Petőfi Sándor Ifjúsági Tábor területén. A különleges kulturális program célja, hogy a pandémia bezártsága után új inspirációkat, szórakozást, pozitív életérzést és kreatív kikapcsolódást nyújtson a kilátogatóknak.

Pszichológiai fókuszú Fröccs előadásukban Almási Kitti pszichológus segítségével a bátorság témájáról játszanak jeleneteket, megtörtént vagy kitalált történeteket, miközben a nézőkben felmerülő kérdésekre is választ keresnek.

A fesztivál egészére, vagy a Fröcss előadásra jegyek ITT válthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Almási Kitti (@almasi.kitti) által megosztott bejegyzés

– Ez az együttműködés ön és a Momentán Társulat között már jó néhány éve él. Az az első pillanattól kezdve egyértelműen látszott, hogy az improvizációs színházi forma alkalmas a „lelkifröccsökre”, pszichológiai kérdések feldolgozására?

– Korábban F. Várkonyi Zsuzsa kolléganőmmel ez már egy hosszú ideje működő struktúra volt, ő volt a Fröccs című műsor szakértője a kezdetektől éveken át. Amikor száz fellépés után úgy döntött, hogy kicsit pihenne és átadná a stafétát, akkor egy bejáratott, működő dologba léptünk be két kollégámmal, Tari Annamáriával és Buda Lászlóval. Én voltam F. Várkonyi Zsuzsa fellépésén, ahol megnéztem, hogy működik ez, aztán Zsuzsa is eljött az én első alkalmamra, ami nagyon megtisztelő volt és kedvesen biztatott. Engem mindig is vonzott a színjátszás, a színpadi lét, kamaszkoromban sok ilyesmiben részt vettem, és rájöttem, hogy egy-egy jelenet sokkal emberközelibbé tudja hozni a dolgokat. Én magam mint előadó is sokszor igyekszem érthetőbbé tenni az adott lelki jelenséget úgy, hogy próbálok egy-két karaktert megjeleníteni, vagy visszaidézni egy-egy párbeszédet. Mivel nem vagyok színész, mellettem egy társulattal ez a játék egy egészen fantasztikus élmény.

– A karantén teljesen visszavetette a Fröccs előadásokat, vagy valamilyen szinten tudták online működtetni?

– Volt néhány online „fellépés”, és a törzsközönségből sokan nézték azt is, de ha valaki korábban nem ismerte ezt a műfajt, nem biztos, hogy ez a forma szippantotta be. Mert a színpadon óriási sodrása van az előadásoknak, hosszú évek óta összecsiszolódott társasággal, bejáratott csapatdinamikával. Egy-egy este nagyon drámai és kemény is tud lenni, de alapvetően ez egy szórakoztató program, elképesztő hangulattal, ezt az online forma nem tudja visszaadni. Főleg úgy, hogy az online változatban a színészeknek különböző lakásokban tartózkodva kellett egymásra reagálniuk. Én magam csodáltam a társaságot, hogy ebből a helyzetből is ki tudott hozni élvezetes anyagot, de azért nagyon várjuk már, hogy újra élőben találkozzunk a közönséggel. Én olyan aktív közönséget, mint a Momentán előadásain, még sosem láttam.

– Hogy folytatódik a közös munka? Hamarosan itt a Momentán Imprósziget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, aminek keretében június 13-án lesz egy Fröccs előadás is arról, hogyan tudunk bátran élni. Mik jönnek ezután a közös munkában?

– Mint minden más előadásommal, a Momentánnal is tervezzük már őszre az időpontokat, optimistán próbáltunk gondolkodni… De az őszi előadásaim még azok az alkalmak, amiket tavaly tavasz óta folyamatosan tologatunk. Az valószínű, hogy ha lehet, akkor egy hónapban egyszer vagy esetenként kétszer szerepelni fogok a társulattal. A témákat egyébként spontán szoktuk alakítani. Általában én írok néhány aktuális jelenséget, például a Covid alatt foglalkoztunk a vírussal és az azzal járó nehézségekkel, valószínűleg a jövőben téma lesz a visszatérés, az újrakezdés, vagy épp a széthulló kapcsolatok. De én szeretek olyan nagy falatokat, mindenkit érintő témákat is behozni, mint például az irigység vagy a féltékenység. Tág a mozgástér, néha úgy fejezünk be egy egyébként teljesen kerek estét, hogy a felét nem játszottuk ki annak, ami a témában benne volt.

De előfordul olyan is, hogy előadás közben jön a jó ötlet. Volt egy olyan este, amikor a közönségben szóba került a női-férfi éttermi helyzet, azaz a tipikus “ki fizet?”-szituáció, konzervatív és modernebb, pro és kontra érvekkel. A nézőtéren éles véleménykülönbség alakult ki: egy férfi beszólt a kemény nőknek, akik „elnyomják” a pasikat, egy nő pedig visszaszólt, hogy ha elég „tökösek” lennének a férfiak, nem kéne a nőknek ilyen erősnek lenniük. Én már azt láttam ebben, hogy ez elég parázs vitának tűnik, ebben benne van egy külön est témája. Ilyen esetekből is nagyon jó előadások kerekednek ki.

Written by András Malinovkszi