menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

Ez a nővér nagyon csúnya dolgokat művel – Ratched a Netflixen

András Malinovkszi | szeptember 21, 2020

[sz]Szajki-Vörös Adél, fotó: Netflix[sz]

Fel a kezekkel, ki nem látta még a Száll a kakukk fészkére című nagyszerű regényadaptációt, Jack Nicholson egyik legvagányabb alakítását, és Milos Forman egyik legnagyszerűbb, 1975-ös filmjét? Ha nem, kötelező, főleg azoknak, akik a szabadság, a normalitás viszonylagossága és az emberiesség kérdéseivel szívesen foglalkoznak, de nem szeretik, ha mindezt túl komolyan nyomják le a torkukon. Mert a Száll a kakukk fészkére mestermű.

A Ratched című új Netflix-sorozatról sajnos nem mondható el ugyanez, ugyanakkor számos olyan erénnyel dicsekedhet, ami kevés jelenlegi sorozatról mondható el. Eredettörténetről beszélünk: az a Ratched nővér áll a sztori középpontjában, aki a Forman-filmben élvezettel, pszichopátiára utaló személyiségbeli jelekkel tett gonoszságokat az elmegyógyintézet betegeivel – köztük Jack Nicholsonnal, aki inkább volt normális – bár mi is az a normális? – mint nem.

Ratched ikonikus filmes figura, őt és elképzelt előzménysztoriját hívta most életre Ryan Murphy kreátor (American Crime Story, Hollywood) és a főszereplő, Sarah Paulson, akiről eddig is tudtuk, hogy nagyszerű színésznő, de itt konkrétan zseniális, amit művel, különösen ahhoz képest, hogy a sorozatban azért vannak aránytalanságok és túlzások.

Az egyik fix pontja maga Paulson, árnyalt, gyönyörű és zavarba ejtően komplex alakításával. Ezzel sokan szerintem nem is feltétlenül tudnak majd mit kezdeni, és a motivációhiányra meg a következetlen forgatókönyvre lehet fogni a váltakozó reakcióit, miközben egyszerűen csak arról van szó, hogy Paulson eljátssza, miként lehet egy embernek ilyen, meg olyan, meg amolyan oldala, meg ilyen, olyan és amolyan tettei – mint mindannyiunknak. Csak épp ő elcse#szettebb háttérből jön, mint az átlagember.

A Ratched főhőse tehát a második világháborús traumákat, gyermekkori és felnőtt traumákat átélt figura – nem vagyok diagnoszta, de ha traumaismétlés esete áll fenn nála, érdemes ebből a szempontból is végignézni a sorozatot. Én az első részt kétszer néztem meg, és több helyzetet és reakciót jobban értettem meg, mint elsőre. A Ratched ugyanis rohan, akárcsak az emberi elme, és nem érdemes elkalandozni, mert a következő pillanatban nem fogjuk érteni, mi miért történt.
[next]
A sztori 1947-ben játszódik, ahol az – állítása szerint – harctéri ápolóként végzett Ratched mindent elkövet, hogy nővérként bekerüljön egy elit elmegyógyintézetbe.

Hogy mi a motivációja, nem áruljuk el, de elég nagy van neki. Na meg vannak társas érintkezésbeli problémái, önbíráskodó hajlamai és kifacsarodott igazságérzete, melynek gyökere mind abban keresendő, hogy egy traumatizált, megtaposott, magányos lélek. Paulson alakításában mindez egyszerre van meg, olyan árnyalt, hogy csak kapkodjuk a fejünket, pedig mégis érthető, hogy egyszer miért ilyen, egyszer meg miért más.

Közben megismerjük a huszadik század közepének barbár és kevésbé barbár pszichiátriai-neurológiai módszereit, mint pl. a lobotómia, de az intézet vezetője sem fekete-fehér figura: már az első részben kiderül például, hogy ráérzett az állatok terápiás használatának lehetőségeire, mivel lovakat szeretne hozni a birtokra.

És miközben mindez Murphy színes díszletei között zajlik, azt is finoman megmutatja, hogy vannak bizony leszbikus, meleg “kezeltek” is. És akárcsak a többi szériájában, itt is fontos szerepet kap a másság marginalizálásának árnyalt ábrázolása – ami önmagában is dicséretre méltó.

Ryan Murphy most úgy csinált sorozatot, mintha azt várná tőlünk veterán széria-showrunnerként, hogy már úgyis ismerjük a nyelvét, hadd beszéljen gyorsabban és egy picit hadd viccelődjön is. A Ratchednek ugyanis szokásosan-murphysen elemelt a világa, a színekkel-világítással úgy játszik olykor, mint egy Lynch-film, a beállításai olyan kifinomultak és szuperszimmetrikusak, mint a Ragyogáséi, miközben a gótikus horrorok és a film noirok világa keveredik látványban-zenében benne. Tehát: lehetne egy nagy katyvasz. Nekem nem az, hanem egy sodró hullámvasút.

Egyszer hallottam valakitől azt a szóösszetételt, hogy guilty pleasure, azaz bűnös élvezet, nos, lehet, hogy nekem az a Ratched, de szerintem mégis annál több, és tuti nem bűnös, mert remekül szórakozom rajta. Én mindennek örülök, ami a traumatizáltságról és annak következményeiről beszél a művészet nyelvén, és bármilyen szinten értéket képvisel, és a Ratched így tesz. Persze lehet keresni a hibákat, de engem berántott.

Written by András Malinovkszi