menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

Így lesz vérszomjas démonná Lady Gaga Patrizia Reggianiként a Gucci-házban

András Malinovkszi | november 25, 2021

[sz]Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube[sz]

Guccinénak először bejött az élet, aztán nagyon nem, jut az ember eszébe keserűen mosolyogva ezen a bizarr, valós események inspirálta drámán, miután felállt a székéből a moziban. Nem fogok spoilerezni arról, hogy egészen pontosan hogyan halt meg Maurizio Gucci (Adam Driver), de egyetlen kattintással felkutatható, miként lett a pénzéhség, a hatalomvágy, az egó és a családi ellenségeskedések áldozata viszonylag fiatalon ez az ember, aki még az utolsó tartópillére volt a Gucci-családból a Gucci márkának.

Hogy a Gucci miként vált a világ egyik legismertebb luxus-divatmárkájává és a brand története mögött milyen drámák húzódnak, eddig nem biztos, hogy tudtuk, Ridley Scott pedig ennek eredt utána, miközben egyértelműen az emberi természet visszásságait kutatta. És itt abból van elég bőven.

A két főszereplő, Patrizia Reggiani (Lady Gaga) és Maurizio Gucci, a neves és vagyonos Gucci-család sarjának találkozása igazi sikertörténetbe torkollt, csak épp nem a közös sikertörténetükébe. Pedig ígéretesen indult a kapcsolat: szenvedélyes szerelemként, melynek egyik résztvevője azonban naiv és introvertált (a férfi), a másik azonban a kezdetektől számító és sikeréhes volt.

Ebből rendszerint akkor alakul biztos kapcsolat, ha az egyik hajlandó alárendelni magát a másiknak – egy ideig így is alakult, Driver karakterének azonban voltak olyan emberi alapértékei, amik miatt egy idő után észrevette, hogy feleségéből hogyan válik kontrollmániás, a másikat birtokolni akaró pénzéhes démon, akinek soha nem elég semmi.

Az épp reneszánszát élő Ridley Scott rendező előző filmje intellektuálisan ugyan csavarosabb észjárású volt, mint ez, A Gucci-ház azonban pszichológiáját nézve pontos. Szépen, alaposan ábrázolja az emberek egymás melletti és egymáshoz képesti változását az évek, évtizedek során, és a személyiség torzulását is.

Gaga figurája van a fókuszban az utóbbi szempontból: nárcizmusa és etikai korlátainak megrendülése úgy lesz egyre erősebb az idővel, ahogy egyre inkább az lesz a rögeszméje, ha összefognak a férfival, együtt mindent elérhetnek.

Csakhogy ez a férfi nemcsak az anyagi világ iránt vonzódott, így egyiküknek egyszer csak sok lett az egyik, míg másikuknak kevés a másik, ahogy az lenni szokott. Ennek a lélektani folyamatnak a precíz bemutatásában – melyben nemcsak a rendező és az író, hanem a remek színészek is benne vannak erősen – komoly teljesítmény A Gucci-ház.

Bár kicsit hosszú, épp a két óránál éreztem, hogy már mocorognék a székben, mégis lebilincselő a történet. A film másik aspektusa ugyanis az, hogy a Gucci-ház családjának története olyan, mint egy szappanoperába oltott színmű. Van benne ármány, szerelem, őrület – Gaga fantasztikusan hozza a valóságtól egyre eltávolodó, monomániás asszonyt -, apa-fiú krízis, másik országba menekülés.

De a legjobb mégis a két színész: Adam Driver már megint teljesen “megfeledkezett” önmagáról, és egy olyan, ügyefogyottból nagy formátumú személyiséggé váló nemesi vérű figurát hoz, amit még soha, úgy, hogy az elején meg sem találjuk benne magát Drivert.

Ezt a fajta kaméleonságot nagyon kevés színész tudja, akárcsak Jared Leto, akit majd csak keresni kell, ha nem figyelünk, nem találjuk a filmben. Jeremy Irons és Al Pacino pedig szépen simulnak az öregek szerepébe, akárcsak Salma Hayek a megkérdőjelezhető értékrendű médiuméba, akinek kiemelt szerep jut a végső tragédiában (amúgy érdekes hasonlóság sejlik fel a Versace-gyilkosság és a Gucci-merénylet között). Ridley Scott ezúttal arról mesélt nagyon szórakoztatóan és elemzően, mi lesz, ha elkap a gépszíj, ha gazdag vagy, nincs megállás, és megáll az ész. Hát ez.

[kapcsolodo] [kapcsolodo]

Written by András Malinovkszi