menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

„Konjuktúrát egy hulláért!” – megnéztük Az öreghölgy látogatását a Vígszínházban

András Malinovkszi | október 16, 2020

[sz]Kövesdi Miklós Gábor [sz]

Fotók: Gordon Eszter és Dömölky Dániel

A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!

Fingen városára rossz idők járnak. Miközben az egész ország, sőt, egész Európa gazdagodik, fejlődik, Fingenben megállt az idő. A gyár, az üdülőtelep, minden, ami pénzt hozott a településre, bezárt. Már a gyorsvonatok sem állnak meg. A lakosság segélyen tengődik. Utolsó reményük a város szülöttje, a dúsgazdag Clara Zachanassian, aki 40 éve távozott Fingenből.

Most visszatér, és a város lakói mind azt remélik, hogy millióival kihúzza Fingent a szegénység posványából. Az asszony megpuhítása Alfred Illre vár, a szatócsra, akit fiatalon gyöngéd szálak fűztek Clarához.

A milliárdos nő meg is érkezik, és hajlandó egymilliárdot adományozni a városnak.

Egyetlen dolgot kér cserébe: Alfred Ill hulláját.

Kiderül ugyanis, hogy Alfred és Clara szerelme koránt sem ért idilli véget. Az akkor 17 éves lány teherbe esett. Alfred viszont, aki akkor már a helyi gazdag kereskedő lánya felé kacsingatott, megtagadta a gyermeket.

Clara apasági pert indított, ahol Ill egy liter pálinkával lefizette két cimboráját, hogy vallják azt: ők is együtt háltak Clarával. Alfredet felmentették, Clara pedig szó szerint az utcára került. Első dúsgazdag férje is egy bordélyházban talált rá, onnan emelte ki.

Clara most ezért az ellene elkövetett bűnért vár elégtételt. A polgármester és a lakosság egy emberként utasítja vissza a kétes üzletet. De vajon mi az erősebb? Az erkölcsi érzék, vagy a nyomor? Clara mint dúsgazdag üzletasszony tudni véli a választ ezért annyit mond a visszautasításra:

Én várhatok.

Akkor Jól tudja, mekkora az esélye, hogy egy városban ne akadjon senki, aki szívesen beáldoz egyetlen embert a gazdagságért, a gondtalan életért cserébe.

Az öreg hölgy látogatása Friedrich Dürrenmatt talán legtöbbet játszott műve. Nálunk is számtalanszor színpada állították már. A Vígszínház tehát nem vállalt nagy kockázatot azzal, hogy ezt választotta a vezetőváltás utáni első bemutatónak.

Ugyanakkor a színházban közelmúltban lezajlott események ismeretében mégis csak felébred az emberben a gyanú, hogy többről van szó, mint rutinos darabválasztásról. Hisz Az öreg hölgy látogatása főszereplője a drámairodalom egyik legerőteljesebb női karaktere. Egy határozott, a szándékát minden eszközzel keresztülvivő, mindenkin átgázoló hölgy.

Pontosan olyan tulajdonságai vannak, amelyek miatt a színház társulata fellázadt volt igazgatónője, Eszenyi Enikő ellen.

A darabot az új direktor, Rudolf Péter rendezte, aki annak idején az 1986-os, ugyancsak Vígszínházban bemutatott változatban Lobyt, az egyik megvakított heréltet, illetve a Sajtótudósítót játszotta. Most Kurdi Imre fordítása alapján ő készítette a vígszínházi változatot, Hátsing Hilda segítségével.

Szerencsére Rudolfék nem erőszakolták meg a darabot, annyi aktualizálást megengedtek maguknak, hogy a darabban már euró a pénznem, és a történet helyszínéül szolgáló lepukkant, szenvedő település az Európai Unióban helyezkedik el.
De miután egy napjainkban is minden tekintetben friss, modern darabról van szó, ennyit igazán elbír, talán kicsit közelebb is hozza a történetet.

Az előadás körüli érdekesség, hogy a főszerepet eredetileg Börcsök Enikő játszotta volna, akinek sajnálatos egészségügyi problémái miatt le kellett mondania a szerepeit. Így Hegyi Barbara ugrott be a helyére, Börcsök visszatérése után pedig kettőzve játsszák majd a darabot. Biztos vagyok benne, hogy Börcsök is csodálatos lesz.

Mindenképp öröm az ürömben, hogy a feladat Hegyi Barbarára szállt, aki élt is a lehetőséggel, hogy megmutassa színészi kvalitásait ebben a jutalom szerepben. Nem lehet könnyű olyan elődök nyomdokaiba lépni, mint Sulyok Mária, Rutkai Éva, Psota Irén vagy Molnár Piroska.

Hegyi Barbara véleményem szerint nem hoz szégyent rájuk.

Az ő öreghölgyében klasszikus értelemben nincs semmi öreges. Első ránézésre talán zavaró is lehet, amikor bejön a dominákra hajazó öltözékében, fiatalos női energiákkal, szándékosan erotikus felhangokkal. Különösen nagy a kontraszt az ifjúkori szerelmét alakító Hegedűs D. Géza mellett.

[next]

Hamar kiderül azonban, hogy a fiatalosság művi. A lába mű, a karja mű, az arca a plasztikai sebészet csúcsterméke. Valójában egy emberi ronccsal állunk szemben, akit a pénz és a bosszúvágy tart életben. Amint eléri életcélját, beteljesül a bosszúja, és a halálban örökké övé lesz a férfi, akit gyűlölve bár, de még mindig szeret, összeomlik.

Barbara játékában érzékenyen bukkan fel időről-időre a rideg, számító üzletasszony plasztik álarca mögül az ízig-vérig nő.

Az előadásban csodás színészeket láthatunk. Hegedűs D. Géza érzékenyen jeleníti meg azt az ívet, amit Alfred Ill jár be, aki a város tiszteletben álló polgárából, leendő polgármesterből eljut odáig, hogy megvetett pária lesz belőle. Hegedűs egészen kiváló színésszé érett idős korára, hogy ez mennyire igaz, jól mutatja, mennyire más karaktert alakít itt, mint A pesti balhé című filmben, és mindkettőben parádés.

Kőszegi Ákos nagyon sok humorral alakítja a polgármestert, aki az erkölcs nevében elutasítja Clara ajánlatát, majd ugyanennek az erkölcsnek a nevében töltött fegyvert visz Illnek, és győzködi, hogy akkor jár el a legtisztességesebben, ha végez magával.
Fesztbaum Bélát én mindig, mindenben szeretem. Itt az önmagával vívódó tanárt játssza, aki önmagát a humanizmus és Platón követőjének vallva a legharciasabban próbál küzdeni Ill életéért, de hamar kiderül, hogy csupán a kognitív disszonancia munkálkodik benne, és ő az egyetlen, aki szemébe mondja Illnek:

Meg fognak ölni, és én is benne leszek.

Bevallom, Méhes Lászlót fel sem ismertem elsőre, meg kellett néznem a színlapon, ki játssza az inast. Ez abszolút pozitív kritika a részemről.

Kiemelném még az Ill feleségét játszó Balázsovits Editet, aki egy abszurd fordulattal maga is arról próbálja meggyőzni férjét, hogy Clara mennyire jótét lélek valójában.

Amit sajnálok, hogy kicsi, pár mondatos szerep jutott a tévé riporternőt alakító Kopek Jankának (aki amúgy Puzsa Patríciával szenzációsan varázsolja színpadra Dragomán György Máglyáját ugyanebben a színházban), illetve Dengyel Ivánnak, aki most Állomásfőnökként jelenik meg.

Be kell látnunk, hogy a mű erkölcsi dilemmája semmivel sem idejétmúltabb, mint 1956-ban, a darab születésekor. Látjuk, milyen kompromisszumokat hoznak, hozunk nap mint nap hol kényszer, hol egyszerűen a kényelem hatására, igen sokszor csupán apró előnyökért.

Mi az, amit nem tennék meg a pénzért? Hol a határ? Van határ? Vagy a pénz valóban teljhatalmú ura a világnak?

Én magam is félek megválaszolni ezeket a kérdéseket.

Written by András Malinovkszi