menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

Remek posztapokaliptikus-járványos sorozattal rúgta be a Netflix ajtaját Oroszország

András Malinovkszi | október 15, 2020

[sz]Szerző: Polák Zsóka, fotó: Netflix[sz]

Ideje elhinni, hogy Oroszországban sem csak a Csernobil oroszosított változata az egyetlen sorozat. Évek óta készülnek meglehetősen színvonalas darabok, csak felfedezésre várnak. Mindez most megtörtént, Oroszország bejelentkezett, és kéri a figyelmet egyből egy sajnos túlságosan is aktuális témával: egy járvánnyal. Mondhatnánk hogy ja, persze, el is jött az idő, amikor megindul a bőr nagyüzemi lecincálása a járványos témáról, ám a To The Lake még jóval a koronavírus-járvány előtt, 2019 áprilisában debütált Oroszországban, a Netflix szokás szerint remek érzékkel emelte be éppen most a kínálatába. A To The Lake október hetedikén jelent meg a streamingszolgáltatónál, és az biztos, hogy a magyarok már szeretik, ott virít ugyanis a hazai tízes toplistán.

A nyolcrészes sorozat alaphelyzete egyszerű: egy köhögős vírus üti fel a fejét Moszkvában, mégpedig abból a típusból, amire nincsen gyógymód, márpedig aki elkapja, az néhány napon belül fehér szemű, vért köhögő szerencsétlenné változik, hogy aztán nagyon rövid időn belül bele is haljon a fertőzésbe. Egyszerre három család életébe is betekintést nyerünk: Szergej gazdag feleségével és annak Asperger-szindrómás fiával él, hozzájuk toppan be a férfi ezer éve nem látott alkoholista apja. Közben exfelesége, Ira közös fiukat neveli, és továbbra is forrong, amiért a férfi lelépett a pszichológussal, aki a terapeutájuk volt.

Szergejék szomszédja Lyonya, aki megtestesíti a tipikus gazdag hímsoviniszta tahót, terhes sztriptíztáncosnő barátnőjével és nagyon balhés tinilányával a másik család szomszédságában élnek. Hiszen ez egy orosz szappanopera – mondhatnánk, csak közben beüt a vírus, és ugyan a szereplők közti szövevényes kapcsolat rengeteg intrikát és érzelmet szít, fő feladatuk mégis az, hogy túléljenek. Ahogy a sorozat címe is mutatja, ez a díszes kompánia együtt menekül a vírus elől, fő céljuk, hogy eljussanak ahhoz a bizonyos tóhoz, ahol biztonságot remélnek. Ahogy menekülnek a fagyott vidéken keresztül, hatalmas mennyiségű mellékszereplő csapódik hozzájuk, ki csak egy epizód, ki az egész sorozat erejéig.

[kapcsolodo]nicole-kidman-timothee-chalamet-gyonyoru-szemei-es-attenborough-veszjoslo-mozija-is-berantanak-oktoberi-streaming-ajanlo[kapcsolodo]

A To The Lake érdekes egyveleg: egy kicsit Walking Dead, egy kicsit Az út, egy kicsit zombis, kicsit posztapokaliptikus, egy kicsit skandináv krimi, kicsit családi dráma. Szerencsére a zombivonalat nagyon hamar maga mögött hagyja a sorozat, és

egy idő után már nem a hófehér szemmel támolygó emberek lesznek az igazán rémisztőek, hanem az egészségesek, akik a túlélésért sutba dobnak mindent.

Nyilvánvalóan nagyon nehéz a sorozat nézése közben elvonatkoztatni a jelenlegi helyzettől. Az alaptörténet megszületésekor még bőven fogalma sem volt senkinek, hogy Vuhant eszik-e, vagy isszák, az alapanyag ugyanis a cseh-orosz írónő, Yana Vagner elég sikeres Vongozero című regénye, amely 2011-ben jelent meg, mégis kísértetiesen rezonál a valóságra. A sorozat nagyon erősen a szélsőségekre megy rá – nyilván mondjuk abból nehezen lehet sorozatot csinálni, hogy egymás kezéből tépik ki az emberek a vécépapírt a boltban -, azért elég nyugtalanító képet fest így a vírus árnyékában arról a világról, amilyenné válhatott volna minden a járvány kitörésekor a valóságban. A vírus Moszkvában ijesztően hamar elharapózik, és szinte napok alatt alakul ki az anarchia az önálló pályára álló katonai erőkkel, fosztogató bandákkal és pánikoló civilekkel a fedélzeten.

És mivel az epidémia mindenkiből egy kicsit kanapéepidemiológust csinált, már egyáltalán nem hangzik idegennek sem az antitest, sem a karantén, sem a kontaktszemély, a maszkviselés meg pláne.

A sorozat azonban nem ragad le itt, amint kijut a kis banda a városból, az ő szemszögükön keresztül látjuk csak a vírust, ami remek rendezői döntés: nem tudjuk, mennyire pusztította ki az országot, továbbterjedt-e, mi lett Moszkvával, hogy áll az ellenszer felfedezése. Hőseink csak mennek, és azt hinnénk, hogy kint a vadonban aztán egy fokkal könnyebb, de nem: az igazán borzasztó részek csak ezután kezdődnek.

A zombiinvázióból itt átcsap a sorozat egy apokaliptikus roadmovie-ba, ahogy főhőseink épségben próbálják elérni az áhított tavat és az azon található szigetet. Közben csak úgy ömlik rájuk minden irányból az akadály, amely hol kívülről jön, hol viszont a csapat saját rossz döntéseik és még rosszabb tulajdonságaik áldozatává válik. A To The Lake ebben nagyon jó: hihetetlenül izgalmas a csapatdinamika, és hiába mozgat rengeteg szereplőt, mégis mindegyik elég teret kap. Nincsenek kimondott hősök és patyolattiszta emberek: mindannyian gyarlók, akiknek a múltjából is előkerül aztán a szennyes, mégis felvillantja mindannyiukban a sorozat az emberséget. Az pedig már csak hab a tortán, hogy tényleg nagyon nagy mennyiségű mellékszereplő keresztezi útjukat, de nem amolyan izzadtságszagúan kötelező módon, hogy a narratív feladatát ellássa és annyi: sokan például egyáltalán nem lendítik előre a cselekményt, csupán percekre-másodpercekre látjuk őket, sokszor meg se tudjuk, kik ők, mégis színesítik a történetet: ilyen például a néma hókotró, a pap vagy az öngyilkosságra készülő katonatiszt.
[next]

És hát nem lehet elmenni szó nélkül a sorozat „oroszsága” mellett sem, ami nagyon markáns hangulatot ad a filmnek:

a rengeteg Jack és Johnny után szinte felüdülés Szerjózsákat, Antoskákat és a minden helyzetben előkerülő, többféle funkciót ellátó vodkásüvegeket látni.

Akkor alkot valami egészen különleges élményt a nyugati sorozatokon és filmeken edződött szemek számára a sorozat, amikor erőlködés nélkül hozza ezt a sokak által ismeretlen orosz életérzést, amelyet eddig maximum Mindeközben Oroszországban – témájú videókban láttunk. Épp ezért nagyon idegenül hat az, amikor erőszakosan és indokolatlanul vannak beleszuszakolva amerikai zenék, ezt tetézi az, hogy valamiért a rendezőnek istentelenül tetszhetett Hans Zimmer Inception-témája, mivel részenként legalább nyolcszor lejátsszák a drámai pillanatokban.

Ezt leszámítva

a To The Lake egy meglepően izgalmas és kellően sötét sorozat, amely előbb jól behúzza az embert hangulatával és igényes kivitelezésével, majd aztán jól le is hangolja.

Nem biztos, hogy most éppen erre van szüksége a nézőknek, mert hogy jókedve senkinek nem lesz tőle, az biztos, de egy nagyon korrekt darab, ami kicsit más, mint amit megszokhattunk a Netflix kínálatából. És amennyiben a streamingszolgáltató rábólint, jöhet a második évad, hisz a könyvnek van folytatása. Ráadásul az utolsó részben kicsit mostoha módon a nagy finálét elhanyagolták, cserébe viszont jó alaposan megágyaztak a folytatásnak, amely láttán a konteóhívők máris izgatottan dörzsölhetik a tenyerüket.

Written by András Malinovkszi