menu

Programz - A programajánló magazin

Egyéb kategória

Új klip: „Szimbolikusan ez egy gyilkosság” – kíméletlenül mutatja be Hadas Alfréd a mérgező kapcsolatokat

András Malinovkszi | január 21, 2022

Nem akármilyen küldetéssel zárta a 2021-es év egyik legnagyobb felfedezettje a Sztárban sztár leszek! műsorát. Hadas Alfréd zenéjével akar segíteni, aminek első, idei eredménye az „Engedj el”. Az új szám kreatívan merít a dallamos beatekből és találó rímekből, miközben egy borzongató klip kíséretében hirdeti: igenis van kiút az ártó párkapcsolatokból. A dalhoz készült videóban pedig nem más, mint a raptehetség korábbi versenytársa, Venczli Zóra játssza el az őrült szerelmes főszerepét.

A szemtelenül fiatal rapper 2017-ben indította el pályáját, aminek rövidesen be is érett a gyümölcse. Először angol nyelvű saját stúdióalbumával jelentkezett, majd 2020-ban bemutatta magyar nyelvű kislemezét. A tavalyi év pedig igazi mérföldkő volt Alfréd számára, hiszen a TV2 Sztárban Sztár! műsorainak történelmében az ő nevéhez köthető az első, döntőig jutott rap-produkció.

A végtelen energiájú, extravagáns előadó-dalszerző az év végi siker óta megállás nélkül dolgozik trackjein. És már itt is egy megdöbbentő trap-felvétel: az „Engedj el” intenzív flow-jával és megrázó szövegével nyújt kapaszkodót a párkapcsolatok útvesztőjében.

„Én is átestem azon, milyen érzés úgy szakítani, hogy legszívesebben benne maradna az ember. Akármennyire is fájt, fel kellett ismernem, hogy ez egy romboló, se veled se nélküled kapcsolat volt, és ki kellett szállnom. Nehéz volt, de megtettem” – mesélte Alfréd az újdonságról, amelynek zenéjén a hazai rap-szcéna kiemelkedő alakjával, Pribelszki Norberttel közösen dolgoztak.

A szerzemény egy thrillerszerű videóval együtt érkezett a kiváló LeHo Legacy rendezésében.

„A videoklipben korábbi vetélytársammal, Venczli Zórával alakítunk egy ‘pszichopata’ párost. Van egy markáns jelenet, amiben Zóra – már hullaként – megölel engem, és ráeszmél, hogy már késő. Azért is akartam ennyire erőteljesen szemléltetni a jelenséget, hogy lássa mindenki, mennyire ártó egy ilyen típusú kapcsolat, és nem szabad várni, míg teljesen felemészt minket.”

Alfréd szeretné minél több fiatalhoz eljuttatni üzenetét, így a közel 120 ezres követőtáborral rendelkező TikTok-csatornáján egy kihívást is indít #kérlekfelejtsel címmel.

VIDEÓ: Hadas Alfréd – Engedj el

Written by András Malinovkszi